szépítse meg a mosolyát
- @hattyas.dental
Korábban többször írtunk már a mosolytervezés szolgáltatásunkról, amit az elmúlt időben egyre jobban keresnek pácienseink. Egyszerűen világunkban nagy hangsúly terelődött a fogakra, magabiztosságot, sikert és fiatalságot sugároz egy szép mosoly.
Ha valaki változtatni szeretne a külsején, ár-érték arányban nem lehet jobb befektetést találni, mint a fogainak a rendbe hozása, persze, csak ha szükség van rá.
Korábbi mosolytervezéssel kapcsolatos bejegyzéseink:
Link 1
Link 2
Link 3
Ugyanakkor ahogy szokták mondani, egy kép felér ezer szóval, ezért összeszedtünk olyan előtte-utána képeket, amik teljesen megváltoztatták a páciensek életét.
Húzza el a képen a nyilat jobbra, hogy lássa az UTÁNA képet:
Több lehetőség közül is választhatunk a mosolytervezésnél. Mindenekelőtt egy konzultáción felmérjük a jelenlegi állapotot, ami befolyásolja azt, hogy mit lehet vagy érdemes javasolni. Lehet, hogy nagy változtatásokra van szükség, lehet, hogy elég csak kisebb módosításokat tennünk, a legfontosabb, amit mindig szem előtt tartunk, hogy olyan megoldást találjunk, ami a lehető legkevesebbet vesz el az eredeti fogai anyagából.
Húzza el a képen a nyilat jobbra, hogy lássa az UTÁNA képet:
Fémlemezes fogpótlás
Fogvesztés, fogeltávolítás után sok esetben a megmaradt fogak száma nem elegendő rögzített pótlás készítéséhez, esetenként pedig a meglévő fogak annyira meggyengülnek (pl. fogágybetegség, csontsorvadás miatt), hogy nem használhatók fel teljes rögzített pótláshoz. Szerencsére ilyenkor is létezik egy olyan megoldás, mely segítségével visszaadhatjuk a rágás élményét és az esztétikumot pácienseinknek.
Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy a pótlás meg tud kapaszkodni a kapcsok segítségével a megmaradt fogakon, ezért sokkal nagyobb stabilitást ad.
Rejtett elhorgonyzás
A részleges kivehető fogpótlások közül a legstabilabb és a legesztétikusabb megoldást ez a típusú fogpótlás jelenti. A rejtett elhorgonyzás lényege, hogy a pótlás nem kapcsok segítségével rögzül, hanem speciális rögzítő elemekkel, amelyek a fogpótlásba vannak beépítve, ezért beszédnél és mosolygásnál nem látszódik semmilyen rögzítő elem, a fogsor teljesen természetes hatást kelt.
Teleszkópos kivehető fogpótlás
Abban az esetben készítünk ilyen típusú fogpótlást, mikor a páciensnek már csak néhány saját foga maradt, amiket arra használunk fel, hogy nagyobb stabilitást adjanak a kivehető fogpótlásnak. A fogakat csiszolással készítjük elő, ezekre egy fémkorona kerül. A teljes fogpótlásban ezeknek a koronáknak megfelelően van kialakítva egy második korona, amibe a fémkoronával ellátott fog beleilleszkedik. Mikor a fogpótlás a szájban van, akkor a fogsor egységes, nem látszanak kapcsok, mikor pedig a páciens eltávolítja a fogsort a szájából, a fémkoronával borított saját fogak láthatók. A pótlás nagy előnye, hogy stabilabb, mint egy teljes kivehető fogpótlás és ha valamelyik fogat elveszíti a páciens a tartófogak közül, a fogpótlás akkor is tovább használható kisebb módosításokkal.
Teljes kivehető fogsor
Ilyen fogsort abban az esetben készítünk, ha a páciens teljesen fogatlan. A fogpótlás műanyagból készül, ezért könnyű, kialakítása alkalmazkodik az egyéni szájüregi viszonyokhoz, kiképzése segít a helyén tartani a pótlást.
Stéges kivehető fogpótlás
Ezt a típusú pótlást akkor készítjük, ha csupán csak néhány fog van a szájüregben. Ezeket csiszolás után fémkoronákkal borítjuk, ebben az esetben azonban a fémkoronákat egy fémrúd köti össze, ami növeli a fogak együttes teherbírási erejét és nagyobb stabilitást ad a kivehető fogpótlásnak, ami erre készül. A kivehető pótlás belsejében a fémrúd lenyomata megtalálható, ez a kettő illeszkedik egymásba, így lép fel a rögzítő erő a szájüregben.
Húzza el a képen a nyilat jobbra, hogy lássa az UTÁNA képet:
Fém-kerámia korona
A korona a csiszolt fogra cementtel rögzített fogpótlás, amit akkor készítünk, ha az eredeti fog koronájából egy nagyobb rész hiányzik pl. kiterjedt szuvasság vagy baleset miatt, így az a tömőanyagot már nem tudja biztonságosan megtartani. A koronák anyaga többféle lehet. Leggyakrabban fémkerámia koronák készülnek, ami azt jelenti, hogy a korona belső váza fémből készül és erre kívülről építi fel a kerámiát a fogtechnikus, ami megadja a fog természetes színét és formáját.
Inlay
Többféle anyagból is készülhet (kerámia, arany, kompozit tömőanyag). A betét a fogorvos által kialakított üregbe cementtel rögzül. Előnye a magasfokú esztétika mellett, hogy a tökéletes illeszkedés által a későbbi szuvasodás elkerülhető, a szomszédos fogakkal kedvező érintkezés alakítható ki.
Implantátumokon rögzülő pótlások
Az implantátum a foghiány pótlásának legmodernebb eszköze. Az implantátum tulajdonképpen egy menetes csavar, ami a csontba kerül beültetésre és a természetes fogak gyökerének feleltethető meg. Anyaga szövetbarát. Az implantátumra kerülhet korona, ami egy fogat pótol, de több implantátum segítségével hídpótlás vagy akár egy teljes fogsor is rögzíthető a szájban.
Cirkon korona
Fémmentes fogpótlást javaslunk minden olyan esetben, amikor elengedhetetlen az esztétikus megjelenés. Erre a célra legmegfelelőbb a napjainkban egyre jobban elterjedő cirkon koronák és hidak. A magas esztétikum mellett a cirkónium-dioxid nagyon kemény, nagy hajlítószilárdságú anyag. Ezen tulajdonságainak köszönhetően rendkívül ellenálló is.
Kerámia héj
A héjak készítése akkor jön szóba, amikor kisfokú változtatásra van szükség. A héjak esztétikai céllal készülnek, általuk kedvezően tudjuk befolyásolni a fogak színét és a formáját. Több típus különíthető el, készülhetnek speciális tömőanyagból vagy kerámiából is, a különböző technikák értelmében pedig léteznek héjak, amelyek a foganyag elvétele nélkül készíthetők és olyanok, amelyek a fogzománc minimális preparálását igénylik.
Ideiglenes korona
Ezek a koronák műanyagól készülnek, ma már akár CAD-CAM technológiával. Azért van szükség ezekre, hogy védjük a csiszolt fogakat, hiszen érzékenyebbek a hőhatásokra és rágás során is. Ha arra van szükség, hogy hosszabb távon viselje a páciens segít a fogakat és az ínyt is az eredeti pozíciójukban megtartani.
Húzza el a képen a nyilat jobbra, hogy lássa az UTÁNA képet:
Ha kérdése van, hívjon minket vagy írjon nekünk és kérje fogorvosaink és dentálhigiénikusaink segítségét. Csapatunk tapasztalt, felkészült, gondoskodó és mindig vidám tagjai örömmel állnak az Ön rendelkezésére is szaktudásuk teljességével, gondoskodásukkal és minden figyelmükkel.
A tervezésnél figyelünk arra, hogy Önnel egyeztetve úgy határozzuk meg az egyes beavatkozások idejét, hogy azokra anyagilag fel tudjon készülni.
Rendelőnkben a következő fizetési lehetőségek közül tud választani: készpénz, utalás, hitelkártyák, betéti kártyák.
Amennyiben hitelt szeretne felvenni egy költségesebb beavatkozáshoz, akkor segítünk az adminisztrációban.
Minden feliratkozás után esettanulmányokat és kedvezményeket küldünk Önnek
szépítse meg a mosolyát