szépítse meg a mosolyát
- @hattyas.dental
Mária (51), aki az interneten talált meg minket, már jó ideje nem volt elégedett a fogaival. Eljött hozzánk egy pár hónappal ezelőtt és elpanaszolta, hogy mindig is nagyon szeretett volna egy igazán szép mosolyt, de sokáig csak halogatta a dolgot.
Fiatal korában nem volt ez még ennyire fontos, de ahogy telt az idő, úgy látta, hogy a környezetében a legtöbbeknek mennyire szabályosak a fogaik, és hát emiatt az önbecsülése nem lett jobb. Korábban kombinált fogpótlása volt felül (részben rögzített, részben kivehető), de nem volt ezzel a megoldással elégedett, kényelmetlen volt, a kivehető gyakran elmozdult, ami tovább növelte a bizonytalanság érzetét a fogaival kapcsolatosan.
Eljött hozzánk, végigvettük a lehetőségeit és megbeszéltük, hogy mindenképpen teljes köríves rögzített fogpótlást szeretne, ami már egy egységes megoldás a korábbihoz képest. Itt akkor nagyjából leegyszerűsödött az All-on-4-ra, amit nemrégiben Károlynak ültettünk be vagy az All-on-6-re, amit végül aztán Mária választott.
Az All-on-6 technológia annyiban fejlettebb, mint az All-on-4, hogy nem 4, hanem 6 implantátumon nyugszik a körív, azaz még stabilabb érzetet kelt, és ez volt az a tényező, ami miatt Mária ezt választotta.
Első körben a felső fogsorából megmaradt fog-csonkokat eltávolítottuk és a gyógyulási folyamat után beültettük a 6 db implantátumot. Fontos tudni, hogy az implantátumok anyagára a gyártó cégek élethosszig tartó garanciát biztosítanak. További garanciák itt.
Implantátum beültetése után (Figyelem! Nyugalom megzavarására alkalmas lehet):
Majd az implantátumokra felkerült a fémkerámia körhíd fémváza:
Utána pedig a kerámia fogsor is a helyére került, aminek a színét az alsó fogakhoz alakítottuk Mária kérésére. Szeretné egyébként az alsókat is megcsináltatni, de az most nem volt annyira prioritás. Úgy beszéltük, hogy még az év végén érdemes annak is nekilátnunk, hogy még 2022-es árakon tudja megkapni ezt a beavatkozást is.
Mária nagyon boldog, folyamatosan mindenhol a fogait nézegeti, annyira szokatlan még neki, hogy teljesen szabályos, szép és ráadásul stabil is a fogpótlása, ami érzetre az elmondása alapján olyan, mintha az eredeti fogait kapta volna vissza.
Az All-on-6 ™ eljárás hat implantátumra készített csavaros hídpótlás teljes foghiány esetén, összesen 2 tartó implantátumban különbözik az All-on-4 ™-től, emiatt a stabilitás itt még nagyobb. Olyan, mintha a saját fogait kapná vissza.
All-on-6™ 12 db fémkerámia pótlással: 2.280.000 Ft-tól/fogív (alsó vagy felső)
A fémkerámiás pótlással készülő All-on-6™ 12 tagú fémkerámia körhidat tartalmaz, gyakorlatilag megkülönböztethetetlen az igazi fogaktól, eredmény: tökéletes hollywoodi mosoly
Az elkészítésnek két szakasza van:
Ha kérdése van, hívjon minket vagy írjon nekünk és kérje fogorvosaink és dentálhigiénikusaink segítségét. Csapatunk tapasztalt, felkészült, gondoskodó és mindig vidám tagjai örömmel állnak az Ön rendelkezésére is szaktudásuk teljességével, gondoskodásukkal és minden figyelmükkel.
A tervezésnél figyelünk arra, hogy Önnel egyeztetve úgy határozzuk meg az egyes beavatkozások idejét, hogy azokra anyagilag fel tudjon készülni.
Rendelőnkben a következő fizetési lehetőségek közül tud választani: készpénz, utalás, hitelkártyák, betéti kártyák.
Amennyiben hitelt szeretne felvenni egy költségesebb beavatkozáshoz, akkor segítünk az adminisztrációban.
Minden feliratkozás után esettanulmányokat és kedvezményeket küldünk Önnek
szépítse meg a mosolyát