szépítse meg a mosolyát
- @hattyas.dental
Korábban már írtunk arról, hogy vannak olyan esetek, amikor a hagyományos fogszabályozás és fogfehérítés nem jelent igazi megoldást. Ez a mostani eset is egy ilyen.
Nemrég bejött egy nagyon széparcú 40-es hölgy a rendelőnkbe (Katalin), hogy nem elégedett a fogaival. A probléma elsősorban a fogai színével volt, mert foltosak voltak, de a fogai formája sem tetszett neki túlságosan.
Már évek óta gondolkozott azon, hogy szeretné megváltoztatni a mosolyát, mert a munkája megkívánta, hogy sokat mosolyogjon. Az volt a cél, hogy a pótlás illeszkedjen a többi fogához színben és formában is.
Levettük a mintát, megadtuk az árajánlatot egy CAD-CAM-mel tervezett cirkon körhídra, amit azonnal el is fogadott. Most megmutatjuk az egyes állomásokat.
Előtte – utána:
A kiindulási állapoton látszik, hogy az eredeti fogai jelentősen elszíneződtek a két felső – hátsó fogpótláshoz képest.
Kiindulási állapot:
A teljes folyamat 3 hét alatt lezajlott, és Katalin közben ideiglenes fogpótlással tudott élni, amivel ugyanúgy ehetett és mosolyoghatott, mint a tényleges fogpótlással.
Lecsiszolt állapot:
Ideiglenes fogpótlás:
Minden ilyen beavatkozás megterhelő a páciensnek lelkileg, aki egyszerre szeretne egy nagyon szép új mosolyt és ugyanakkor szorong is amiatt, hogy tényleg jó lesz-e. Emiatt is fontos, hogy tizedmilliméteres pontossággal tervezzük meg a CAD-CAM rendszerünkkel a pótlásokat, amik – cirkon esetében – teljesen úgy néznek ki, mint az igazi fogak.
Végeredmény:
Fémmentes fogpótlást javaslunk minden olyan esetben, amikor elengedhetetlen az esztétikus megjelenés. Erre a célra legmegfelelőbb a napjainkban egyre jobban elterjedő cirkon koronák és hidak. A magas esztétikum mellett a cirkónium-dioxid nagyon kemény, nagy hajlítószilárdságú anyag. Ezen tulajdonságainak köszönhetően rendkívül ellenálló is.
A cirkonkerámia pótlások esztétikailag ugyanúgy néznek ki, mint a saját fogak, élethűek 16 féle színárnyalattal, jó a rágóerejük, strapabíróak.
A cirkon korona előnyei
Cirkon korona bemutató videó (youtube.com):
A Hattyas Dentálban minden igényét kielégítő fogpótlás típusokkal tudjuk pótolni a hiányzó fogait. A cirkon korona az egyik legtökéletesebb és leggyakrabban alkalmazott megoldás, ha első, jól látható fogakról van szó.
A cirkon korona nagyon tartós megoldást biztosít viselője számára. A használat során színét is megőrzi, valamint megvédi az általa beborított fogcsonkot az esetleges sérülésektől. Készítésekor a fogorvos által lecsiszolt fogról lenyomatot veszünk, amely alapján a helyszínen lévő saját fogtechnikai laborunk alkotja meg az Ön egyedi igényeinek megfelelő pótlást. Így lehetőség van a páciens egyedi igényeit is figyelembe vennünk. A korona nem csak a fog eredeti formáját és esztétikáját adja vissza, hanem védi és beborítja az eredeti fogat is.
A nálunk készült cirkon koronák esztétikusak, tartósak és még az áruk is nagyon kedvező. Az ár tartalmazza:
Rendelőnkben nagyon gyorsan elkészülünk az Ön fogpótlásával, de erre a rövid időre is ideiglenes koronával biztosítjuk, hogy ne kelljen megélnie a fogatlanság érzését.
A tervezésnél figyelünk arra, hogy Önnel egyeztetve úgy határozzuk meg az egyes beavatkozások idejét, hogy azokra anyagilag fel tudjon készülni.
Rendelőnkben a következő fizetési lehetőségek közül tud választani: készpénz, utalás, hitelkártyák, betéti kártyák.
Amennyiben hitelt szeretne felvenni egy költségesebb beavatkozáshoz, akkor segítünk az adminisztrációban.
Minden feliratkozás után esettanulmányokat és kedvezményeket küldünk Önnek
szépítse meg a mosolyát