szépítse meg a mosolyát
- @hattyas.dental
Olyan valós eseteket mutatunk be, amik érdekesek lehetnek azoknak, akik olvassák hírleveleinket. Most két fogimplantátum készítésének folyamatát mutatjuk be.
Páciensünk esetében a bal és jobb felső 2-es fogakat kellett pótolni implantátummal, a többi változást héjakkal oldottuk meg. A kiindulási állapot, ami a képen is látható nagyon nem tetszett a páciensnek már jó ideje akkor, és ez rányomta a bélyeget a mosolygására és ezáltal az életére is.
A folyamat első lépése a személyes konzultáció keretén belül a digitális mosolytervezés volt, ahol közösen meghatároztuk a kívánt végeredményt. Emellett elengedhetetlen, hogy CT-felvétel segítségével meghatározzuk a csontállományt, amely az implantátumok behelyezéséhez fontos információ.
Előtte – utána képek:
A kezelési terv minden részletet tartalmaz, így azt is láttuk már a folyamat elején, hogy a kezelés időtartama előreláthatólag 7-9 hónap lesz.
Az első nagy beavatkozás a 2 fog eltávolítása volt, majd a csontpótlás következett. Az implantátum akkor stabil, ha megfelelő minőségű és mennyiségű csontállományba van behelyezve.
Az ideiglenes fogpótlásokat, amiknek esztétikai szerepe van a kezelés idejére, a szomszédos fogak hátoldalához illesztettük, így nem volt szükséges a szomszédos fogak csiszolása. A gyógyulási idő ezek után 3 hónap volt.
A gyógyulás után az implantátumok behelyezése következett. Első körben egy-egy ideiglenes fogpótlás került az implantátumokhoz rögzítve, hogy az ínyt tökéletesre alakítsuk. Ezek után újabb 3 hónap gyógyulási idő következett, és amint ez letelt, már fel is kerülhettek a végleges koronák, amelyek a mosolytervezéskor megálmodott végeredményt nyújtották.
A tökéletes mosolyt végül a felső 1-esekre és 3-asokra helyezett héjakkal értük el. A páciens nyugodtan mehet akár egy hollywood-i filmbe is szerepelni, mert a mosolya tökéletes lett!
Az implantátum a foghiány pótlásának legmodernebb eszköze. Az implantátum tulajdonképpen egy menetes csavar, ami a csontba kerül beültetésre és a természetes fogak gyökerének feleltethető meg. Anyaga szövetbarát. Az implantátumra kerülhet korona, ami egy fogat pótol, de több implantátum segítségével hídpótlás vagy akár egy teljes fogsor is rögzíthető a szájban.
Illusztrációs videó az implantátum kialakításáról, behelyezéséről:
A tervezésnél figyelünk arra, hogy Önnel egyeztetve úgy határozzuk meg az egyes beavatkozások idejét, hogy azokra anyagilag fel tudjon készülni.
Rendelőnkben a következő fizetési lehetőségek közül tud választani: készpénz, utalás, hitelkártyák, betéti kártyák.
Amennyiben hitelt szeretne felvenni egy költségesebb beavatkozáshoz, akkor segítünk az adminisztrációban.
Minden feliratkozás után esettanulmányokat és kedvezményeket küldünk Önnek
szépítse meg a mosolyát